3. stúdióalbum: Swan Songs
A csapat első két stúdióalbumáról már írtam, jöjjön hát a harmadik is, a Swan Songs (magyarul: hattyú-dalok). Az album 2005-ben jelent meg, s hatalmas siket aratott a koreai zenei piacon. Mivel az első két album nem hozott nagy népszerűséget nekik, így több helyen is úgy lehetett olvasni, ez lesz a srácok utolsó albuma. Azonban a Swan Songs előre nem várt sikerrel jelent meg a zeneiparban. A nagy siker miatt még Japánba is importáltak belőle, valamint a rajta szereplő Fly c. szám (melyből MV is készült) később a FIFA07 egyik dala is lett.
Az albumon összesen 16 dal szerepel, melyek zeneileg a hip-hop, rap, rock, jazz és elektronikus zenei világot vegyítik. Az egész kiadvány producere most is az Epik High volt.
Pontos kiadás: 2005.10.04.
~Atashi
|